2014. június 14., szombat

Bála rendezés

Reggel két traktorral indultunk begyűjteni a bálákat. Én az ursussal, nagybátyám a régi mtz-vel. Ketten gyorsan végeztünk a területen, főleg, hogy ő a végén kettesével kapkodta fel. Én már annak is örültem, hogy megállás nélkül, fel tudtam kapni és pörögni. Megpróbáltam én is a dupla szállítást, elsőre szépen sikerült is, de egy második körnél nem sikerült jól felvennem a jobb oldali bálát, útközben le is tettem, hogy korrigálok, de az újbóli felvétel eredménye az lett, hogy a jobb oldali bálazsinórja elszakadt, és leejtettem. Nagybátyám szedte fel inkább és hozta ki a föld a szélére. 
Nagyon könnyű kezelni, az MTZ-hez képest, míg ott a villához és az emelőhöz is külön karok vannak, itt egy joystick, amit ha előre illetve hátra mozgatok az emelő gép mozog, ha oldalra akkor a csak a villa fel és le. Így még nekem sem okozott nehézséget menet közben, megállás nélkül felkapni a bálát. Az MTZ-hez képest olyan, mintha a régi ladából átülnék egy nyugati autóba. A légkondiról és média lejátszóról már nem is beszélve, hogy a nagy melegben és porban is tisztán és frissen lehet kiszállni munka után :-) A kedvenc zenéimet pedig, akár pendrivén, vagy sd kártyán is vihetem. 


Itt már nem rakásba lett rakva, hanem egymás mellé sorba.
Az oka a sorba pakolásnak itt látható, a domb alján van a "tehén wellness szalon", ahová alkalomadtán csak le kell görgetni. Jól jön ez télen, amikor a traktorral csak nehézkesen lehet kimenni az időjárás miatt, ilyenkor, csak begurítunk néhányat az állatoknak.


Bála takaró áthelyezés

A feladat azt volt, hogy kisebb tavalyi bála rakásról, a nagy bála takarót, a nagyobb friss bálra rakásra helyezzük át. Nem volt jó ötlet bálákkal a rakáshoz fogatni a takarót, mert ahol bála szorította oda az oldalához beázott és romlottak a bálák is. A takaró, ahogyan a földön feküdt a növényzet is átnőtt rajta, nem volt könnyű finoman felszedni és megtisztítani. Végül bála mászás,  bála rakás tetejéről való többszöri csúszdázás után - egész jó kis edzés - sikerült a megfelelő méretű bála takarót, a megfelelő méretű bála rakásra felhúzni.


Itt látszik jó, hol volt bálával a rakáshoz szorítva, hogy a szél ne fújja el.


Oldalt fülek kerültek rá, és így igyekeztünk rögzíteni. Remélhetőleg így egészségesebb megoldás lesz, nem ér le a földig, de jól lefedi a rakást.


2014. június 12., csütörtök

Árván maradtak a nyulacskák

Csütörtökön az óriás anyanyúl megdermedt. Anyum vette észre, ült, nyitott szemmel, de nem mozdult, még nem volt teljesen merev, próbálta tornáztatni, életet levegőt pumpálni belé, de nem segített. A picik árván maradtak. Két edénykébe tejet kaptak, amit bőszen iszogatnak. 9-en napi fél litert isznak meg.























2014. június 6., péntek

Mukimanó ismerkedik a kertünkkel

Mukimanót gondoltam áthívom a kertünkbe, had nézelődjön ott is, kóstolgassa a füveket. Azonnal neki állt a szőlő levelet dézsmálni, majd megkóstolta a körtét, igencsak kedvére való volt, ezután a barackfa majd a meggyfa következett, ezek után jobbnak láttam vissza vezetni a másik kertbe. Mielőtt elcsapja a hasát, és maradandó károkat okoz a gyümölcsösben. :-)









2014. június 3., kedd

Naplemete



A szomszéd rétje mindig zöldebb

Na és itt van mit tanulni tőle, mint például azt is, hogyan kell szép tányért kialakítani a fák töve köré, hogyan kell helyesen metszeni, és permetezési fortélyokat is.
Íme a minta kert:



Jó ötlet az eper magasra telepítése, könnyebb a szedés 

Mutatósak az oltott ribizlik, persze támasztékkal



Facsemete szemle

A ropogós cseresznyefa 3 szem termést hoz, ami a korát tekintve szép teljesítmény :-)


A szilvafák is hoztak néhány termést, szépen fejlődnek.